Prikolics
A romániai hitvilág legfurcsább alakváltó réme minden bizonnyal a Prikolics. Ezek a lények olyan farkasemberek, akik nem csak ember és farkas alakot tudnak felvenni, hanem jóval több állat alakját is képesek magukra venni. Képesek kutyává, macskává, békává, farkassá átváltozni. Ezek az állatok mindig ellenségesek „fajtársaikkal”. A Prikolics leggyakrabban felvett alakja egy sárga kutya. Ez a sárgaszőrű kutya igazi fenevad, amely rendre széttépi a többi kutyát a közelében.
A Prikolics tulajdonság már születésekor megmutatkozik, hiszen az ilyen képesség birtokában lévő emberek születésükkor már magukon hordják a jellegzetes külső jegyeket, melyekről a Prikolics megismerszik. Ilyen jelek a szájból kitüremkedő hegyes, agyarszerű fogak, vagy a farok, esetleg annak csökevénye. A Prikolics átváltozása idején igazi fenevaddá válik. Az útjába kerülő jószágokat és embereket széttépi. Hogy milyen is egy igazi Prikolics, lássuk a következő leírásban: ”A Prikolics úgy lesz, hogy van egy ember, és háromszor kecskebucskázik a fején keresztül, no és akkor sárga kutyává, farkassá vagy macskává változik. A Prikolics minden embert megtámad, megront és elpusztít, aki csak ilyenkor az útjába kerül. Az ember csak egy módon védekezhetik ellene, ha sikerül megszúrnia – és a vér ki is folyik akkor abból a megszúrt Prikolicsból, mert az akkor el fog tűnni. Ha nem folyik ki a vér teljesen belőle, vissza fog térni és az embereket akiket kap, asszonyt, embert mindenkit megtámad. Ha újra megszúrja akkor valaki, akkor azonnal visszaváltozik emberré, de ha nem sikerül akkor megszúrni, akkor teljesen összetépi az asszonyt, vagy az embert.”
A román ember számára a középkortól kezdve szinte napjainkig nagy veszedelmet jelentett egy lassan gyógyuló seb, vagy gennyesedő nyílt sérülés, hiszen az ilyen sérülés a Prikolicsok lassú gyógyulására és sebezhetőségének bizonyságára emlékeztették az egyszerű embereket. Így az ilyen sebek gazdái általában rejtegették sérüléseiket, mellyel még inkább gyanúba keverték magukat. Az ilyen szerencsétlen flótások legenyhébb büntetése a kiközösítés volt, de előfordultak lincselések is. Ugyanakkor az emberek hittek a Prikolics rontáshozó képességében is, így, ha valami nagyobb baj, vagy megmagyarázhatatlan jelenség ütötte fel a fejét, azt hajlamosak voltak a Prikolics számlájára írni.
Íme egy példa a jelenségre: "A Prikolics története szájról-szájra járt. Előfordult, hogy egy öregasszony halálakor nagy dögvész ütött ki a faluban. Addig tanakodtak a derék emberek, amíg kiderítették, hogy valaki az álmában meglátta az öregasszonyt, hogy az okozta a vészt. Erre mi volt a teendő? Másnap, vagy harmadnap olvastuk, hogy felásták a sírt, és persze el volt mozdulva a test a sírban, akkor beütöttek egy szeget a szívébe, tüskebokorral lefedték, azt petróleummal leöntötték és felgyújtották, és csodálatos módon megszűnt a marhavész.”
Chupacabra
A chupacabra (ejtsd: csupakabra) vagy chupacabras állítólag Amerika egyes tájain élő mitikus lény.
Ezidáig Puerto Ricóban (ahonnan először jelentették 1987-ben), Mexikóban és az Egyesült Államokban, elsősorban Latin-Amerikában látták. A név, amely a spanyol cabra chupar („kecskeszívó”) kifejezés összevonása, abból a gyakran jelentett szokásából ered, hogy háziállatokat, gyakran kecskéket támad meg és a vérüket szívja. Sokan sokféleképpen írták le a külsejét. Több állítólagos megfigyelő szerint röpképesek. Bár vannak, akiket komolyan foglalkoztat a létezése, a szakértők szerint a chupacabra csupán szóbeszéd.
SÁBA KIRÁLYNŐJE
Sába királynőjével a Biblián és a Koránon kívül más forrásokban is találkozhatunk. A régészek Sábát a mai Jemen (Állam Dél-Nyugat Ázsiában az Arab-félsziget délnyugati peremén.) területére helyezik. Ebből következtetve Sába királynőjét sötét bőrűnek valószínűsíthetjük.A Biblia története szerint Sába királynője Izrael akkori királyának, Salamonnak bölcsességéről hallva felkerekedett meglátogatni őt. A királynő gyógynövényekkel, fűszerekkel és arannyal megrakodva érkezett Salamon udvarába, ahol rengeteg időt töltött találós kérdéseket téve fel az uralkodónak. A király minden kérdésre jól válaszolt, így Sába királynője előtt bebizonyosodott Salamon híres bölcsessége. Salamon gazdagsága is nagy benyomást tett Sába királynőjére. Távoztakor ő is ajándékokkal megrakottan tért vissza hazájába.
Az Újszövetség Sába királynőjét, mint Dél királynője említi.
A Korán leírása nagyjából hasonlít a bibliai történetre, kiegészítve azzal, hogy a Korán szerint Sába királynője elhagyta pogány hitét és egyistenhívővé lett.
Etióp történek szerint Etiópia királyai Salamonnak és Sába királynőjének közös leszármazottjai.
Sába királynőjének és Salamon királynak találkozása számos irodalmi alkotás, zenei mű és festmény témája lett.
A Biblia ószövetségi részében a Királyok könyve és a Krónikák könyve tesz említést Sába királynőjének látogatásáról Bölcs Salamon jeruzsálemi udvarában, hallva annak hatalmáról. Salamon a Kr. e. 10. században uralkodott, a két történeti könyv azonban jóval később, a Kr. e. 6. és Kr. e. 5. században készült. A régészeti leletek arra utalnak, hogy Salamon országa közel sem volt az a nagyhatalom, amit a Biblia leírt, így valószínűtlen, hogy egy oly messzi vidékről, mint Jemen, hódolni érkezett volna hozzá egy küldöttség – főleg nem az uralkodónő vezetésével.
Az kétségtelen, hogy az arabokról szóló korai mezopotámiai és szíriai források megörökítették számos uralkodónő nevét, de a Dél-Arábiából ismert koronás fők kivétel nélkül férfiak. Ráadásul a leletek bizonysága alapján az is valószínűsíthető, hogy Szabá a tárgyalt korban nem rendelkezett kitüntetett szereppel. Az újabb kutatások kételkedőek a látogatás megvalósulásával kapcsolatban, „Sába királynője” több kutató szerint legfeljebb egy délarab kereskedelmi kolónia vezetője lehetett (ha létezett egyáltalán).
A bibliai hagyomány azonban meggyökeresedett a köztudatban. A királynő – neve Bilkisz – látogatása a Koránban is szerepel, a Kebra Nagasztban megőrzött etióp eredetmítosz szerint pedig Bilkisz gyermeket szült Salamonnak, aki később az első négus lett I. Menelik néven.
Inkubusz
In Western medieval legend, an incubus (plural incubi) is a demon in male form supposed to lie upon sleepers, especially women, in order to have sexual intercourse with them. It was believed to do this in order to spawn other incubi. The incubus drains energy from the woman on whom it performs sexual intercourse in order to sustain itself,[citation needed] and some sources indicate that it may be identified by its unnaturally cold penis.[1] Religious tradition holds that repeated intercourse with such a spirit by either males or females (the female version of the incubus is called a succubus) may result in the deterioration of health, or even death.[2]
[edit] Etymology
The word is derived from the Latin preposition in, which in this case means on top of, and cubo, which is Latin for "I lie". The word incubo translates into "I lie on top". i.e. Ms. Shain[3]
[edit] Origins
A number of mundane explanations have been offered for the origin of the incubus legends. They involve the Medieval preoccupation with sin, especially sexual sins of women. Victims may have been experiencing waking dreams or sleep paralysis. Also, nocturnal arousal, orgasm or nocturnal emission could be explained by the idea of creatures causing an otherwise guilt-producing and self-conscious behavior.[4]
Purported victims of incubi could have been the victims of sexual assault by a real person. Rapists may have attributed the rapes of sleeping women to demons in order to escape punishment. A friend or relative may have assaulted the victim in her sleep. The victims and, in some cases the clergy,[5] may have found it easier to explain the attack as supernatural rather than confront the idea that the attack came from someone in a position of trust.
[edit] Ancient and religious descriptions
One of the earliest mention of an incubus comes from Mesopotamia on the Sumerians king's list, ca. 2400, where the hero Gilgamesh's father is listed as Lilu (Lila).[6] It is said that Lilu disturbs and seduces women in their sleep, while Lilitu, a female demon, appears to men in their erotic dreams.[7] Two other corresponding demons appear as well, Ardat lili, who visits men by night and begets ghostly children from them, and Irdu lili, who is known as a male counterpart to Ardat lili and visits women by night and begets from them. These demons were originally storm demons, but they eventually became regarded as night demons due to mistaken etymology.[8]
Incubi and succubi were said by some not to be different genders but the same demons able to change their gender.[9] A succubus would be able to sleep with a man and collect his sperm, and then transform into an incubus and use that seed on women. Their offspring were thought to be supernatural in many cases, even if the actual genetic material originally came from humans.[4]
Though many tales claim that the incubus is bisexual,[10] others indicate that it is strictly heterosexual and finds attacking a male victim either unpleasant or detrimental.[11] There are also numerous stories involving the attempted exorcism of incubi or succubi who have taken refuge in, respectively, the bodies of men or women.
Incubi were sometimes said to be able to conceive children. The half-human offspring of such a union is a Cambion. The most famous legend of such a case includes that of Merlin, the famous wizard from Arthurian legend.[5]
According to the Malleus Maleficarum, exorcism is one of the five ways to overcome the attacks of Incubi, the others being Sacramental Confession, the Sign of the Cross (or recital of the Angelic Salutation), moving the afflicted to another location, and by excommunication of the attacking entity, "which is perhaps the same as exorcism." [12] On the other hand, the Franciscan friar Ludovico Maria Sinistrari stated that incubi "do not obey exorcists, have no dread of exorcisms, show no reverence for holy things, at the approach of which they are not in the least overawed."[5]
[edit] Regional variations
There are a number of variations on the incubus theme around the world. The alp of Teutonic or German folklore is one of the better known. In Zanzibar, Popo Bawa primarily attacks men and generally behind closed doors.[13] El Trauco, according to the traditional mythology of the Chiloé Province of Chile, is a hideous deformed dwarf who lulls nubile young women and seduces them. El Trauco is said to be responsible for unwanted pregnancies, especially in unmarried women.[14] In Hungary, a lidérc can be a Satanic lover that flies at night and appears as a fiery light (an ignis fatuus or will o' the wisp) or, in its more benign form as a featherless chicken.[15]
In Brazil and the rain forests of the Amazon Basin, the Boto is a combination of siren and incubus, a very charming and beautiful man who seduces young women and takes them into the river.[16] It is said to be responsible for disappearances and unwanted pregnancies,[17] and it can never be seen by daylight, because it metamorphoses into kind of river dolphin during those hours. According to legend the boto always wears a hat to disguise the breathing hole at the top of its head.[18]
[edit] Etymology
The word is derived from the Latin preposition in, which in this case means on top of, and cubo, which is Latin for "I lie". The word incubo translates into "I lie on top". i.e. Ms. Shain[3]
[edit] Origins
A number of mundane explanations have been offered for the origin of the incubus legends. They involve the Medieval preoccupation with sin, especially sexual sins of women. Victims may have been experiencing waking dreams or sleep paralysis. Also, nocturnal arousal, orgasm or nocturnal emission could be explained by the idea of creatures causing an otherwise guilt-producing and self-conscious behavior.[4]
Purported victims of incubi could have been the victims of sexual assault by a real person. Rapists may have attributed the rapes of sleeping women to demons in order to escape punishment. A friend or relative may have assaulted the victim in her sleep. The victims and, in some cases the clergy,[5] may have found it easier to explain the attack as supernatural rather than confront the idea that the attack came from someone in a position of trust.
[edit] Ancient and religious descriptions
One of the earliest mention of an incubus comes from Mesopotamia on the Sumerians king's list, ca. 2400, where the hero Gilgamesh's father is listed as Lilu (Lila).[6] It is said that Lilu disturbs and seduces women in their sleep, while Lilitu, a female demon, appears to men in their erotic dreams.[7] Two other corresponding demons appear as well, Ardat lili, who visits men by night and begets ghostly children from them, and Irdu lili, who is known as a male counterpart to Ardat lili and visits women by night and begets from them. These demons were originally storm demons, but they eventually became regarded as night demons due to mistaken etymology.[8]
Incubi and succubi were said by some not to be different genders but the same demons able to change their gender.[9] A succubus would be able to sleep with a man and collect his sperm, and then transform into an incubus and use that seed on women. Their offspring were thought to be supernatural in many cases, even if the actual genetic material originally came from humans.[4]
Though many tales claim that the incubus is bisexual,[10] others indicate that it is strictly heterosexual and finds attacking a male victim either unpleasant or detrimental.[11] There are also numerous stories involving the attempted exorcism of incubi or succubi who have taken refuge in, respectively, the bodies of men or women.
Incubi were sometimes said to be able to conceive children. The half-human offspring of such a union is a Cambion. The most famous legend of such a case includes that of Merlin, the famous wizard from Arthurian legend.[5]
According to the Malleus Maleficarum, exorcism is one of the five ways to overcome the attacks of Incubi, the others being Sacramental Confession, the Sign of the Cross (or recital of the Angelic Salutation), moving the afflicted to another location, and by excommunication of the attacking entity, "which is perhaps the same as exorcism." [12] On the other hand, the Franciscan friar Ludovico Maria Sinistrari stated that incubi "do not obey exorcists, have no dread of exorcisms, show no reverence for holy things, at the approach of which they are not in the least overawed."[5]
[edit] Regional variations
There are a number of variations on the incubus theme around the world. The alp of Teutonic or German folklore is one of the better known. In Zanzibar, Popo Bawa primarily attacks men and generally behind closed doors.[13] El Trauco, according to the traditional mythology of the Chiloé Province of Chile, is a hideous deformed dwarf who lulls nubile young women and seduces them. El Trauco is said to be responsible for unwanted pregnancies, especially in unmarried women.[14] In Hungary, a lidérc can be a Satanic lover that flies at night and appears as a fiery light (an ignis fatuus or will o' the wisp) or, in its more benign form as a featherless chicken.[15]
In Brazil and the rain forests of the Amazon Basin, the Boto is a combination of siren and incubus, a very charming and beautiful man who seduces young women and takes them into the river.[16] It is said to be responsible for disappearances and unwanted pregnancies,[17] and it can never be seen by daylight, because it metamorphoses into kind of river dolphin during those hours. According to legend the boto always wears a hat to disguise the breathing hole at the top of its head.[18]
Zorja Polunocsnaja
The Midnight Star is Zorya Polunochnaya (also Zwezda Polnoca). Some legends omit this Zorya, leaving only the Morning and Evening Auroras. Each night, the sun dies in the Midnight Zorya's arms and is then restored to life. She is a goddess of death, rebirth, magic, mysticism, and wisdom.
Zorja Vecsernaja
The Evening Star is Zorya Vechernyaya[1] (also Vecernja Zvezda, Zvezda Vechernaya, Zwezda Wieczoniaia, Zwezda Wieczernica, Zvezda Vechernitsa, Zarja). She closes the gates of heaven each night as the sun returns home.
Zorja Utrenyaja
The Morning Star is Zorya Utrennyaya[1] (also Zvezda Danica, Zvezda Dennitsa, Zwezda Dnieca, Zvezda Zornitsa, Zora). She opens the heavenly gates for the chariot of the sun in the morning. She is depicted as a fully armed and courageous warrior. She is the patron goddess of horses, and is associated with the planet Venus. She is invoked to protect against death in battle, and her prayers were addressed as "Defend me, O maiden, with your veil from the enemy, from the arquebus and arrow..."
A Zorja
In Slavic mythology, the Zorya (alternately: Zarya, Zvezda, Zwezda) are the three (sometimes two) guardian goddesses, known as the Auroras. They guard and watch over the doomsday hound that threatens to eat the constellation Ursa Minor, the 'little bear.' If the chain breaks loose and the constellation is devoured, the universe is said to end. The Auroras represent the Morning Star, Evening Star, and Midnight Star, respectively[1] , although the Midnight Star is sometimes omitted. In some myths, the morning Zorya was the wife of the male Myesyats, the moon god, and was a major goddess. In other myths, the Zoryas are virgin goddesses who flank the sun (see sundog), and Myesyats is an unrelated female moon goddess. The Zorya are associated with marriage, protection, and exorcisms.
The Morning Star is Zorya Utrennyaya[1] (also Zvezda Danica, Zvezda Dennitsa, Zwezda Dnieca, Zvezda Zornitsa, Zora). She opens the heavenly gates for the chariot of the sun in the morning. She is depicted as a fully armed and courageous warrior. She is the patron goddess of horses, and is associated with the planet Venus. She is invoked to protect against death in battle, and her prayers were addressed as "Defend me, O maiden, with your veil from the enemy, from the arquebus and arrow..."
The Evening Star is Zorya Vechernyaya[1] (also Vecernja Zvezda, Zvezda Vechernaya, Zwezda Wieczoniaia, Zwezda Wieczernica, Zvezda Vechernitsa, Zarja). She closes the gates of heaven each night as the sun returns home.
The Midnight Star is Zorya Polunochnaya (also Zwezda Polnoca). Some legends omit this Zorya, leaving only the Morning and Evening Auroras. Each night, the sun dies in the Midnight Zorya's arms and is then restored to life. She is a goddess of death, rebirth, magic, mysticism, and wisdom.
The Zorya are sometimes associated with the Triple Goddess mythic archetype, with the Morning, Evening and Midnight Zoryas representing the maiden, mother, and crone, respectively.
The Morning Star is Zorya Utrennyaya[1] (also Zvezda Danica, Zvezda Dennitsa, Zwezda Dnieca, Zvezda Zornitsa, Zora). She opens the heavenly gates for the chariot of the sun in the morning. She is depicted as a fully armed and courageous warrior. She is the patron goddess of horses, and is associated with the planet Venus. She is invoked to protect against death in battle, and her prayers were addressed as "Defend me, O maiden, with your veil from the enemy, from the arquebus and arrow..."
The Evening Star is Zorya Vechernyaya[1] (also Vecernja Zvezda, Zvezda Vechernaya, Zwezda Wieczoniaia, Zwezda Wieczernica, Zvezda Vechernitsa, Zarja). She closes the gates of heaven each night as the sun returns home.
The Midnight Star is Zorya Polunochnaya (also Zwezda Polnoca). Some legends omit this Zorya, leaving only the Morning and Evening Auroras. Each night, the sun dies in the Midnight Zorya's arms and is then restored to life. She is a goddess of death, rebirth, magic, mysticism, and wisdom.
The Zorya are sometimes associated with the Triple Goddess mythic archetype, with the Morning, Evening and Midnight Zoryas representing the maiden, mother, and crone, respectively.
Dzsinn
A dzsinn egy ritka fajta szellem az arab mitológiában.
Dzsinnek az iszlám előtti mitológiában [szerkesztés]
Az ókori sémi népek hiedelemvilágában a dzsinnek a régi emberek szellemei voltak, akik éjszaka jelentek meg és a hajnal első sugaraival eltűntek. Képesek voltak láthatatlanná válni és állatokká változni, és gyakran tették őket felelőssé betegségekért és az őrületért.
Az arabok úgy képzelték a dzsinneket, mint tűzszellemeket, bár néha démonokkal azonosították őket, különös tekintettel a succubusokra, olyan női alakot öltött démonokra, akik éjszaka látogatták meg a férfiakat, hogy álmukban párosodjanak velük és vámpír módjára energiát merítsenek ezekből a találkozásokból. A hiedelem szerint a dzsinnek feleltek azért is, ha valakinek költői tehetsége volt.
Dzsinnek az iszlámban [szerkesztés]
A muszlimok általánosságban hisznek a dzsinnekben, amelyek szabad akarattal rendelkező lények, akiket Isten füsttelen tűzből teremtett, hasonlóan, ahogy az embereket agyagból.
A dzsinneknek épp olyan társadalmuk van, mint az embereknek, esznek, házasodnak, meghalnak stb. Az emberek nem láthatják őket, de ők látják az embereket. Olykor szándékosan vagy véletlenül kapcsolatba kerülnek az emberekkel. Képesek jót és rosszat is tenni, amiben különböznek az iszlám angyalaitól, akik nem képesek Isten ellen cselekedni, és sosem tehetnek rosszat.
Az iszlámhoz kapcsolódó mitológiában a dzsinneket lehetséges varázslat segítségével irányítani azáltal, hogy tárgyakhoz kötjük őket; a Lámpa Szelleme Aladdin történetében is ilyen dzsinn, akit egy olajlámpába börtönöztek.
A gonosz dzsinnek szerepe általában megegyezik a keresztény démonokéval, amennyiben szintén képesek embereket megszállni vagy rávenni őket helytelen dolgokra.
Dzsinnek a nyugati kultúrában [szerkesztés]
A nyugati irodalomban a dzsinnek, akárcsak Aladdin szelleme Az Ezeregyéjszaka meséiben, általában olajlámpákban élnek és három kívánsággal jutalmazzák, aki kiengedte őket a lámpásból, míg a gonoszabbak kihasználják a rosszul megválasztott kívánságokat. A nyugati kultúra egyik legismertebb dzsinnje a Korda Sándor nevével fémjelzett 1940-ben forgatott A bagdadi tolvaj cimű filmben szereplő óriás dzsinn. Ő is a gonosz dzsinnek közé tartozik; a szabad emberek iránt érzett gyűlölettől vezérleve el akarja taposni az őt kiszabadító Abut, a kis tolvajt. A furfangos Abunak azonban sikerül egy trükkel visszazárni a palackba az óriás dzsinnt igy megússza az agyontaposást és még arra is ráveszi - ha kiengedi ujra a palackból - teljesítse három kívánságát.
Genie (from Arabic جني jinnie) is a magical fiery spirit in Asian-Mid Eastern folklore, and is mentioned in the Quran. The genie was incorporated into European folk tales with slightly modified characteristics.
[edit] Etymology and definitions
Arabia
Genie is usual English translation of the Arabic term jinni, but it is not directly an Anglicized form of the Arabic word, as is commonly thought. The English word comes from French génie, which meant a spirit of any kind, which in turn came from Latin genius, which meant a sort of tutelary or guardian spirit thought to be assigned to each person at birth. The Latin word predates the Arabic word jinni in this context, and may have been introduced in the Arabian civilization through the Nabataeans. The root however, and its concept of being "hidden" or "concealed" still comes from the Semitic root "JNN" and from which the Arabic Jannah (garden or paradise) is derived.[1][2]
Arabic lexicons, such as William Lane's lexicon provide[3] the rendered meaning of Jinn not only for spirits, but also for anything concealed through time, status and even physical darkness. A classical Arabic use of the term Jinn is as follows:
وَلا جِنَّ بِالْبَغْضَآءِ وَالنَّظَرِ الشَّزْرِ
And there is no concealment with vehement hatred as well as the averting look.
English
The first recorded use of the word Genie in English was in 1655 as geny, with the Latin meaning. The French translators of The Book of One Thousand and One Nights later used the word génie as a translation of jinni because it was similar to the Arabic word both in sound and in meaning; this meaning was also picked up in English and has since become dominant. The plural, according to Sir Richard Francis Burton, is Jann.
[edit] Jinn in pre-Islamic era
Amongst archaeologists dealing with ancient Middle Eastern cultures, any spirit lesser than Angels is often referred to as a “Djinn”, especially when describing stone reliefs or other forms of art. This practice draws on the original meaning of the term genie for simply a spirit of any sort.
Epigraphic Evidence
Inscriptions found in Northwestern Arabia seem to indicate worship of Djinn, or at least their tributory status. For instance, an inscription from Beth Fasi'el near Palmyra pays tribute to the "Ginnaye", the "good and rewarding gods"[4] providing a sharp resemblance to the Latin Genius and Juno: The Guardian Spirits.
Folklore
Types of Djinn include the ghul (“night shade”, which can change shape), the sila (which cannot change shape), the Ifrit IPA: [iˈfɾɪt], and “Marid” [mʌˈɾɪd]. From information in The Arabian Nights, Marid seem to be the strongest form of Djinn, followed by Ifrit, and then the rest of the Djinn.
In the mid-east it is believed that the Djinn were spirits of smoke-less fire, although sometimes they associated them with succubi (demons in the forms of beautiful women). The feminine form of Djinn is “jinniyah” or “jinneyeh”.
[edit] Jinn in Islam
The Djinn are said to be creatures with free will, made from 'smokeless fire' by God, in the same way humans were made of earth. According to the Qur'an, Djinn have free choice, and Iblis used this freedom in front of God by refusing to bow to Adam when God told Iblis to do so. By refusing to obey God’s order he was thrown out of the Paradise and called “Shaitan” (See Shaitan and Satan). In the Qur'an, Djinn are frequently mentioned and Sura 72 of the Qur'an named Al-Jinn is entirely about them. Another Sura (Al-Naas) mentions the Djinn in the last verse. In fact, it is mentioned in the Qur'an that Muhammad was sent as a prophet to both “humanity and the Djinn”.
The Djinn are believed to have communities much like human societies: they eat, marry, die, etc. They are believed to live in tribes that have boundaries, to follow religions as humans do, and follow the same ranks in armies as humans do. Because they are massless and can be fit into any space, some believe Djinns can settle into any location, from a vast area (like a Universe), to a tiny hole, (like a lamp). It is believed that they are invisible to humans, but that they can see humans. Some believe that they occasionally, accidentally or deliberately, come into view or into contact with humans. Djinn are believed to live much longer than humans: some of whom are said to be still alive having seen Muhammad (who lived during the 7th century). It is also thought that Djinn can take on the form of humans and animals but they can not take on the form of prophets and 12 Imams of Shi'ite Islam.
[edit] Genie as a Thief
In Muslim beliefs, the genie can also act as a supernatural thief. [1] By some traditions, the prophet Mohammed warned against thieving jinn.
[edit] Jinn in post-Islamic Arabic fiction
Evil Ifrit in The Book of One Thousand and One Nights are called “the seed of Iblis”.
The Spirit of the Lamp in the story of Aladdin, a familiar djinn to the Western world (see next section), was such a jinni, bound to an oil lamp. Ways of summoning jinn were told in The Thousand and One Nights: by writing the name of God in Hebrew characters on a knife (whether the Hebrew name for God, Yahweh, or the Arabic Allah is used is not specified), and drawing a diagram, with strange symbols and incantations around it.
The jinn’s power of possession was also addressed in the fictional Nights. It is said that by taking seven hairs out of the tail of a cat that was all black except for a white spot on the end of its tail, and then burning the hairs in a small closed room with the possessed, filling their nose with the scent, this would release them from the spell of the jinn inside them[citation needed].
[edit] Classes of Jinn
This article does not cite any references or sources. (April 2008)
Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unverifiable material may be challenged and removed.
In the West, Jinn are conventionally classified as follows: (from high to low)
Marid: The marid are the fewest in number among the jinn, and the strongest. It is said that a marid was the first jinn, and his brothers began the other tribes. Marid are solitary beings, and often live near the coast. They are masters of the weather, and sailors are careful not to anger these jinn. They can be seen to travel across water as a waterspout and have been known to wreck ships with the wind and waves they can cause. A marid may appear as a wise old man or a porpoise, or a horse, leading travelers to wise courses.
Ifrit: These highly intelligent jinn are among the most numerous. They have a quite evil temper. Their main homes are in abandoned or desolate places. Iblis is their great leader. They may appear as a soldier, or a great dog. The afreet often move across land as a great tornado of dust, or on magical camels made of sand and evil magic. They may also strike as giant serpents or scorpions spitting fire.
Shaitan (Sheitan): These are the longest lived of all the jinn. Their home is in the mountains where even the rock and water are hot. They are masters of deception, and can disappear in a cloud of smoke, traveling on clouds of hot air from place to place. They are well known for their pride, and are known to have human worshipers and slaves. The Sheitan are also the most adept at manipulating the pride of man to turn him away from his fate. These evil jinn often appear as beautiful women, but will of course retain some part of an animal's form on their body. They often appear as smoke or a jackal, and will use disease as a weapon in many instances. They are often seen as or riding black camels.
Ghoul (Ghillan, Ghul): The name means "to seize". The Ghillan are the most depraved of the jinn. The Ghillan stalk the trackless wastes of the desert and prey upon the living and the dead. They may only eat what they have killed or what dead creature has not had the name of a protective deity spoken over it. They are very intelligent, but can behave as animals when in a crazed lust for food. They are very superstitious and consider their hospitality to be inviolable. If offered salt, they will not attack the individual who offered the salt, or his household. The Ghillan often appear as pilgrims and join caravans, then fall upon their hosts if they are not treated with due hospitality. They will also openly attack individuals or small groups. Many Ghillan seek out grave sites, and will devour the newly dead or retrieve them for evil wizards or other diabolical masters. They can change into vultures, and follow their mundane cousins to battle fields and dying travelers. Their alternative forms always have asses' hooves The only way to kill Ghillan is to strike them with a single blow, since striking them twice will invest within them new life.
Jann (Djann): The most individualistic of the jinn. They consider an oasis as perhaps the most beautiful place that exists. Caravans suffered or prospered at their hands, for it is said they could hide an oasis from those who had previously mistreated them or shown disrespect. Jann can take the form of a camel, generally white, and travel slowly between oasis under their control. They occasionally will disappear in a cyclone of sand. Jann will only rarely be found in cities, though many are said to have palaces at their favorite oasis. They often appear as a whirlwind of sand, or as a soldier in order to conceal themselves.
In addition to these classes, there is also:
Qareen: according to Islamic literature, these are evil spirits, analogous to a personal demon, intent on tricking people into acts of sin.
Dzsinnek az iszlám előtti mitológiában [szerkesztés]
Az ókori sémi népek hiedelemvilágában a dzsinnek a régi emberek szellemei voltak, akik éjszaka jelentek meg és a hajnal első sugaraival eltűntek. Képesek voltak láthatatlanná válni és állatokká változni, és gyakran tették őket felelőssé betegségekért és az őrületért.
Az arabok úgy képzelték a dzsinneket, mint tűzszellemeket, bár néha démonokkal azonosították őket, különös tekintettel a succubusokra, olyan női alakot öltött démonokra, akik éjszaka látogatták meg a férfiakat, hogy álmukban párosodjanak velük és vámpír módjára energiát merítsenek ezekből a találkozásokból. A hiedelem szerint a dzsinnek feleltek azért is, ha valakinek költői tehetsége volt.
Dzsinnek az iszlámban [szerkesztés]
A muszlimok általánosságban hisznek a dzsinnekben, amelyek szabad akarattal rendelkező lények, akiket Isten füsttelen tűzből teremtett, hasonlóan, ahogy az embereket agyagból.
A dzsinneknek épp olyan társadalmuk van, mint az embereknek, esznek, házasodnak, meghalnak stb. Az emberek nem láthatják őket, de ők látják az embereket. Olykor szándékosan vagy véletlenül kapcsolatba kerülnek az emberekkel. Képesek jót és rosszat is tenni, amiben különböznek az iszlám angyalaitól, akik nem képesek Isten ellen cselekedni, és sosem tehetnek rosszat.
Az iszlámhoz kapcsolódó mitológiában a dzsinneket lehetséges varázslat segítségével irányítani azáltal, hogy tárgyakhoz kötjük őket; a Lámpa Szelleme Aladdin történetében is ilyen dzsinn, akit egy olajlámpába börtönöztek.
A gonosz dzsinnek szerepe általában megegyezik a keresztény démonokéval, amennyiben szintén képesek embereket megszállni vagy rávenni őket helytelen dolgokra.
Dzsinnek a nyugati kultúrában [szerkesztés]
A nyugati irodalomban a dzsinnek, akárcsak Aladdin szelleme Az Ezeregyéjszaka meséiben, általában olajlámpákban élnek és három kívánsággal jutalmazzák, aki kiengedte őket a lámpásból, míg a gonoszabbak kihasználják a rosszul megválasztott kívánságokat. A nyugati kultúra egyik legismertebb dzsinnje a Korda Sándor nevével fémjelzett 1940-ben forgatott A bagdadi tolvaj cimű filmben szereplő óriás dzsinn. Ő is a gonosz dzsinnek közé tartozik; a szabad emberek iránt érzett gyűlölettől vezérleve el akarja taposni az őt kiszabadító Abut, a kis tolvajt. A furfangos Abunak azonban sikerül egy trükkel visszazárni a palackba az óriás dzsinnt igy megússza az agyontaposást és még arra is ráveszi - ha kiengedi ujra a palackból - teljesítse három kívánságát.
Genie (from Arabic جني jinnie) is a magical fiery spirit in Asian-Mid Eastern folklore, and is mentioned in the Quran. The genie was incorporated into European folk tales with slightly modified characteristics.
[edit] Etymology and definitions
Arabia
Genie is usual English translation of the Arabic term jinni, but it is not directly an Anglicized form of the Arabic word, as is commonly thought. The English word comes from French génie, which meant a spirit of any kind, which in turn came from Latin genius, which meant a sort of tutelary or guardian spirit thought to be assigned to each person at birth. The Latin word predates the Arabic word jinni in this context, and may have been introduced in the Arabian civilization through the Nabataeans. The root however, and its concept of being "hidden" or "concealed" still comes from the Semitic root "JNN" and from which the Arabic Jannah (garden or paradise) is derived.[1][2]
Arabic lexicons, such as William Lane's lexicon provide[3] the rendered meaning of Jinn not only for spirits, but also for anything concealed through time, status and even physical darkness. A classical Arabic use of the term Jinn is as follows:
وَلا جِنَّ بِالْبَغْضَآءِ وَالنَّظَرِ الشَّزْرِ
And there is no concealment with vehement hatred as well as the averting look.
English
The first recorded use of the word Genie in English was in 1655 as geny, with the Latin meaning. The French translators of The Book of One Thousand and One Nights later used the word génie as a translation of jinni because it was similar to the Arabic word both in sound and in meaning; this meaning was also picked up in English and has since become dominant. The plural, according to Sir Richard Francis Burton, is Jann.
[edit] Jinn in pre-Islamic era
Amongst archaeologists dealing with ancient Middle Eastern cultures, any spirit lesser than Angels is often referred to as a “Djinn”, especially when describing stone reliefs or other forms of art. This practice draws on the original meaning of the term genie for simply a spirit of any sort.
Epigraphic Evidence
Inscriptions found in Northwestern Arabia seem to indicate worship of Djinn, or at least their tributory status. For instance, an inscription from Beth Fasi'el near Palmyra pays tribute to the "Ginnaye", the "good and rewarding gods"[4] providing a sharp resemblance to the Latin Genius and Juno: The Guardian Spirits.
Folklore
Types of Djinn include the ghul (“night shade”, which can change shape), the sila (which cannot change shape), the Ifrit IPA: [iˈfɾɪt], and “Marid” [mʌˈɾɪd]. From information in The Arabian Nights, Marid seem to be the strongest form of Djinn, followed by Ifrit, and then the rest of the Djinn.
In the mid-east it is believed that the Djinn were spirits of smoke-less fire, although sometimes they associated them with succubi (demons in the forms of beautiful women). The feminine form of Djinn is “jinniyah” or “jinneyeh”.
[edit] Jinn in Islam
The Djinn are said to be creatures with free will, made from 'smokeless fire' by God, in the same way humans were made of earth. According to the Qur'an, Djinn have free choice, and Iblis used this freedom in front of God by refusing to bow to Adam when God told Iblis to do so. By refusing to obey God’s order he was thrown out of the Paradise and called “Shaitan” (See Shaitan and Satan). In the Qur'an, Djinn are frequently mentioned and Sura 72 of the Qur'an named Al-Jinn is entirely about them. Another Sura (Al-Naas) mentions the Djinn in the last verse. In fact, it is mentioned in the Qur'an that Muhammad was sent as a prophet to both “humanity and the Djinn”.
The Djinn are believed to have communities much like human societies: they eat, marry, die, etc. They are believed to live in tribes that have boundaries, to follow religions as humans do, and follow the same ranks in armies as humans do. Because they are massless and can be fit into any space, some believe Djinns can settle into any location, from a vast area (like a Universe), to a tiny hole, (like a lamp). It is believed that they are invisible to humans, but that they can see humans. Some believe that they occasionally, accidentally or deliberately, come into view or into contact with humans. Djinn are believed to live much longer than humans: some of whom are said to be still alive having seen Muhammad (who lived during the 7th century). It is also thought that Djinn can take on the form of humans and animals but they can not take on the form of prophets and 12 Imams of Shi'ite Islam.
[edit] Genie as a Thief
In Muslim beliefs, the genie can also act as a supernatural thief. [1] By some traditions, the prophet Mohammed warned against thieving jinn.
[edit] Jinn in post-Islamic Arabic fiction
Evil Ifrit in The Book of One Thousand and One Nights are called “the seed of Iblis”.
The Spirit of the Lamp in the story of Aladdin, a familiar djinn to the Western world (see next section), was such a jinni, bound to an oil lamp. Ways of summoning jinn were told in The Thousand and One Nights: by writing the name of God in Hebrew characters on a knife (whether the Hebrew name for God, Yahweh, or the Arabic Allah is used is not specified), and drawing a diagram, with strange symbols and incantations around it.
The jinn’s power of possession was also addressed in the fictional Nights. It is said that by taking seven hairs out of the tail of a cat that was all black except for a white spot on the end of its tail, and then burning the hairs in a small closed room with the possessed, filling their nose with the scent, this would release them from the spell of the jinn inside them[citation needed].
[edit] Classes of Jinn
This article does not cite any references or sources. (April 2008)
Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unverifiable material may be challenged and removed.
In the West, Jinn are conventionally classified as follows: (from high to low)
Marid: The marid are the fewest in number among the jinn, and the strongest. It is said that a marid was the first jinn, and his brothers began the other tribes. Marid are solitary beings, and often live near the coast. They are masters of the weather, and sailors are careful not to anger these jinn. They can be seen to travel across water as a waterspout and have been known to wreck ships with the wind and waves they can cause. A marid may appear as a wise old man or a porpoise, or a horse, leading travelers to wise courses.
Ifrit: These highly intelligent jinn are among the most numerous. They have a quite evil temper. Their main homes are in abandoned or desolate places. Iblis is their great leader. They may appear as a soldier, or a great dog. The afreet often move across land as a great tornado of dust, or on magical camels made of sand and evil magic. They may also strike as giant serpents or scorpions spitting fire.
Shaitan (Sheitan): These are the longest lived of all the jinn. Their home is in the mountains where even the rock and water are hot. They are masters of deception, and can disappear in a cloud of smoke, traveling on clouds of hot air from place to place. They are well known for their pride, and are known to have human worshipers and slaves. The Sheitan are also the most adept at manipulating the pride of man to turn him away from his fate. These evil jinn often appear as beautiful women, but will of course retain some part of an animal's form on their body. They often appear as smoke or a jackal, and will use disease as a weapon in many instances. They are often seen as or riding black camels.
Ghoul (Ghillan, Ghul): The name means "to seize". The Ghillan are the most depraved of the jinn. The Ghillan stalk the trackless wastes of the desert and prey upon the living and the dead. They may only eat what they have killed or what dead creature has not had the name of a protective deity spoken over it. They are very intelligent, but can behave as animals when in a crazed lust for food. They are very superstitious and consider their hospitality to be inviolable. If offered salt, they will not attack the individual who offered the salt, or his household. The Ghillan often appear as pilgrims and join caravans, then fall upon their hosts if they are not treated with due hospitality. They will also openly attack individuals or small groups. Many Ghillan seek out grave sites, and will devour the newly dead or retrieve them for evil wizards or other diabolical masters. They can change into vultures, and follow their mundane cousins to battle fields and dying travelers. Their alternative forms always have asses' hooves The only way to kill Ghillan is to strike them with a single blow, since striking them twice will invest within them new life.
Jann (Djann): The most individualistic of the jinn. They consider an oasis as perhaps the most beautiful place that exists. Caravans suffered or prospered at their hands, for it is said they could hide an oasis from those who had previously mistreated them or shown disrespect. Jann can take the form of a camel, generally white, and travel slowly between oasis under their control. They occasionally will disappear in a cyclone of sand. Jann will only rarely be found in cities, though many are said to have palaces at their favorite oasis. They often appear as a whirlwind of sand, or as a soldier in order to conceal themselves.
In addition to these classes, there is also:
Qareen: according to Islamic literature, these are evil spirits, analogous to a personal demon, intent on tricking people into acts of sin.
Marid
In Arabic folklore, a Marid (Arabic : مارد ), in common mythology, is a djinn associated with open waters of the Seas and Oceans where it finds sanctuary. Marids are mentioned in the Qur'an (in Sura As-Saaffat:7 (37:7): And to guard against every rebellious (Marid) devil.), as well as pre-Islamic Arabian mythology and throughout Asia.
Marids are often described as the most powerful type of djinn, having especially great powers. They are the most arrogant and proud as well. Like every djinn, they have free will yet could be compelled to perform chores. They also have the ability to grant wishes to mortals, but that usually requires battle, and according to some sources imprisonment, rituals, or just a great deal of flattery.
Marids are often described as the most powerful type of djinn, having especially great powers. They are the most arrogant and proud as well. Like every djinn, they have free will yet could be compelled to perform chores. They also have the ability to grant wishes to mortals, but that usually requires battle, and according to some sources imprisonment, rituals, or just a great deal of flattery.
Ifrit
Ifrit, also spelled efreet, also ifreet, afrit, afreet (Arabic: ʻAfrīt: عفريت, pl ʻAfārīt: عفاريت), are a kind of Jinn mentioned in the Qur'an.
Afrit in the Qur'an
Please help improve this section by expanding it.
Further information might be found on the talk page or at requests for expansion. (April 2008)
Afrit is mentioned in the Qur'an, Sura An-Naml (27:39-40)
An ‘Afrît (strong one) from the jinn said: "I will bring it to you before you rise from your place. And verily, I am indeed strong, and trustworthy for such work. One with whom was knowledge of the Scripture said: "I will bring it to you within the twinkling of an eye!" Then when Solomon saw it placed before him, he said: "This is by the Grace of my Lord - to test me whether I am grateful or ungrateful! And whoever is grateful, truly, his gratitude is for (the good of) his ownself; and whoever is ungrateful, (he is ungrateful only for the loss of his ownself). Certainly my Lord is Rich (Free of all needs), Bountiful. Sura An-Naml:40. (27:40)
Ifrits in popular culture are spirits that embody fire.
Afrit in the Qur'an
Please help improve this section by expanding it.
Further information might be found on the talk page or at requests for expansion. (April 2008)
Afrit is mentioned in the Qur'an, Sura An-Naml (27:39-40)
An ‘Afrît (strong one) from the jinn said: "I will bring it to you before you rise from your place. And verily, I am indeed strong, and trustworthy for such work. One with whom was knowledge of the Scripture said: "I will bring it to you within the twinkling of an eye!" Then when Solomon saw it placed before him, he said: "This is by the Grace of my Lord - to test me whether I am grateful or ungrateful! And whoever is grateful, truly, his gratitude is for (the good of) his ownself; and whoever is ungrateful, (he is ungrateful only for the loss of his ownself). Certainly my Lord is Rich (Free of all needs), Bountiful. Sura An-Naml:40. (27:40)
Ifrits in popular culture are spirits that embody fire.
BLACK SHUCK
BLACK SHUCK egy fekete kutya neve, ami Norfolk, Essex and Suffolk környékén barangol.
For centuries, inhabitants of East Anglia have told tales of a large black hellhound with malevolent flaming eyes (or in some variants of the legend a single eye) that are red or alternatively green. They are described as being 'like saucers'. According to reports, the beast varies in size and stature from that of simply a large dog to being the size of a horse.
The legends of Black Shuck roaming the Anglian countryside date back to the time of the Vikings. His name may derive from the Anglo-Saxon word scucca meaning "demon", or possibly from the local dialect word shucky meaning "shaggy" or "hairy". The legend may have been part of the inspiration for the Sherlock Holmes novel The Hound of the Baskervilles.
Sometimes Black Shuck is referred to as the Doom Dog. It is said that his appearance bodes ill to the beholder, although not always. More often than not, stories tell of Black Shuck terrifying his victims, but leaving them alone to continue living normal lives. Many other black dogs exhibit a similar trait.
Sometimes Black Shuck has appeared headless, and at other times he appears to float on a carpet of mist. According to folklore, the spectre often haunts graveyards, sideroads, crossroads and dark forests. Black Shuck is also said to haunt Beeston Bump, a hill close to Beeston Regis and Sheringham.
talán a legfélelmetesebb feketekutya-kaland 1577 augusztusában történt,a Suffolk megyei Bungay templomában délelőtti mise alatt. Teljesen váratlanul egy vad fekete kutya jelent meg a semmiből,és megtámadta a döbbent gyülekezetet. Két embert megölt,egy további áldozat valami okból nagyon súlyos égési sérüléseket szenvedett. Nem sokkal ezután a támadás a közeli Blythburgh templomában megismétlődött; a kutya a templom kapuján át távozott,de otthagyta megperzselődött lábnyomait,amelyek ma is láthatók.
One of the most notable reports of Black Shuck is of his appearance at the churches of Bungay and Blythburgh in Suffolk. On the August 4, 1577, at Blythburgh, Black Shuck is said to have burst in through the church doors. He ran up the nave, past a large congregation, killing a man and boy and causing the church tower to collapse through the roof. As the dog left, he left scorch marks on the north door which can be seen at the church to this day.
The encounter on the same day at Bungay was described in "A Straunge and Terrible Wunder" by the Reverend Abraham Fleming in 1577:
“ This black dog, or the divel in such a linenesse (God hee knoweth al who worketh all,) runing all along down the body of the church with great swiftnesse, and incredible haste, among the people, in a visible fourm and shape, passed between two persons, as they were kneeling uppon their knees, and occupied in prayer as it seemed, wrung the necks of them bothe at one instant clene backward, in somuch that even at a mome[n]t where they kneeled, they stra[n]gely dyed. ”
Other accounts attribute the event to lightning or the Devil. The scorch marks on the door are referred to by the locals as "the devil's fingerprints", and the event is remembered in this verse:
“ All down the church in midst of fire, the hellish monster flew, and, passing onward to the quire, he many people slew. ”
Many stories, perhaps most notably The Hound of the Baskervilles, feature ghostly black dogs. The "ghostly black dog" is a common mythical creature, and Black Shuck is specifically named in a number of works of literature.
The Black Dog of Bungay and Black Shuck both appear in "The Kettle Chronicles: The Black Dog", a novel by Steve Morgan, former vicar of Bungay, set in 1577. According to the children's book The Runton Werewolf by Ritchie Perry, Black Shuck is a Gronk, a race of friendly shape-shifting aliens, the ancestors of which were accidentally left behind on Earth when one of them suffered from stomach troubles. Hector Plasm: De Mortuis features a one panel picture and reference to Black Shuck. Black Shuck also makes an appearance in Mark Chadbourn's trilogy The Age of Misrule and is mentioned in Philip Pullman's Northern Lights.
A song about the Blythburgh animal entitled "Black Shuck" appears on the 2003 album Permission to Land by Lowestoft band The Darkness. The dog is the leader of a group of mythological characters in the 2000 AD series London Falling. There is an episode of Mystery Hunters about the Black Shuck.
For centuries, inhabitants of East Anglia have told tales of a large black hellhound with malevolent flaming eyes (or in some variants of the legend a single eye) that are red or alternatively green. They are described as being 'like saucers'. According to reports, the beast varies in size and stature from that of simply a large dog to being the size of a horse.
The legends of Black Shuck roaming the Anglian countryside date back to the time of the Vikings. His name may derive from the Anglo-Saxon word scucca meaning "demon", or possibly from the local dialect word shucky meaning "shaggy" or "hairy". The legend may have been part of the inspiration for the Sherlock Holmes novel The Hound of the Baskervilles.
Sometimes Black Shuck is referred to as the Doom Dog. It is said that his appearance bodes ill to the beholder, although not always. More often than not, stories tell of Black Shuck terrifying his victims, but leaving them alone to continue living normal lives. Many other black dogs exhibit a similar trait.
Sometimes Black Shuck has appeared headless, and at other times he appears to float on a carpet of mist. According to folklore, the spectre often haunts graveyards, sideroads, crossroads and dark forests. Black Shuck is also said to haunt Beeston Bump, a hill close to Beeston Regis and Sheringham.
talán a legfélelmetesebb feketekutya-kaland 1577 augusztusában történt,a Suffolk megyei Bungay templomában délelőtti mise alatt. Teljesen váratlanul egy vad fekete kutya jelent meg a semmiből,és megtámadta a döbbent gyülekezetet. Két embert megölt,egy további áldozat valami okból nagyon súlyos égési sérüléseket szenvedett. Nem sokkal ezután a támadás a közeli Blythburgh templomában megismétlődött; a kutya a templom kapuján át távozott,de otthagyta megperzselődött lábnyomait,amelyek ma is láthatók.
One of the most notable reports of Black Shuck is of his appearance at the churches of Bungay and Blythburgh in Suffolk. On the August 4, 1577, at Blythburgh, Black Shuck is said to have burst in through the church doors. He ran up the nave, past a large congregation, killing a man and boy and causing the church tower to collapse through the roof. As the dog left, he left scorch marks on the north door which can be seen at the church to this day.
The encounter on the same day at Bungay was described in "A Straunge and Terrible Wunder" by the Reverend Abraham Fleming in 1577:
“ This black dog, or the divel in such a linenesse (God hee knoweth al who worketh all,) runing all along down the body of the church with great swiftnesse, and incredible haste, among the people, in a visible fourm and shape, passed between two persons, as they were kneeling uppon their knees, and occupied in prayer as it seemed, wrung the necks of them bothe at one instant clene backward, in somuch that even at a mome[n]t where they kneeled, they stra[n]gely dyed. ”
Other accounts attribute the event to lightning or the Devil. The scorch marks on the door are referred to by the locals as "the devil's fingerprints", and the event is remembered in this verse:
“ All down the church in midst of fire, the hellish monster flew, and, passing onward to the quire, he many people slew. ”
Many stories, perhaps most notably The Hound of the Baskervilles, feature ghostly black dogs. The "ghostly black dog" is a common mythical creature, and Black Shuck is specifically named in a number of works of literature.
The Black Dog of Bungay and Black Shuck both appear in "The Kettle Chronicles: The Black Dog", a novel by Steve Morgan, former vicar of Bungay, set in 1577. According to the children's book The Runton Werewolf by Ritchie Perry, Black Shuck is a Gronk, a race of friendly shape-shifting aliens, the ancestors of which were accidentally left behind on Earth when one of them suffered from stomach troubles. Hector Plasm: De Mortuis features a one panel picture and reference to Black Shuck. Black Shuck also makes an appearance in Mark Chadbourn's trilogy The Age of Misrule and is mentioned in Philip Pullman's Northern Lights.
A song about the Blythburgh animal entitled "Black Shuck" appears on the 2003 album Permission to Land by Lowestoft band The Darkness. The dog is the leader of a group of mythological characters in the 2000 AD series London Falling. There is an episode of Mystery Hunters about the Black Shuck.
THOT
Thot (óegyiptomiul Dzsehuti) az egyiptomi mitológiában az írás és a tudományok íbiszfejű istene. Általában kezében papirusszal és írónáddal ábrázolják. Alkalmanként páviánként is megjelenik. Attribútumai miatt a görög Hermésszel azonosítják, ezoterikus körökben állítják, hogy személye azonos a későbbi korokban beavatott bölcsként tisztelt Hermész Triszmegisztosszal (Háromszor-Hatalmas Hermész). Érdekes módon rokonság nélkül áll az egyiptomi pantheonban. Személye a holdhoz is kötődik. Mitológiája elég terjedelmes. Helye van a Napbárkában, Ré égi csónakjában, jelen van a szív megmérettetésénél, ahol ő jegyzi fel az eredményt valamint ő gyógyítja meg Hórusz szemét, amikor az megsérül a Széthtel vívott harcok közben (ez a szem lesz az Udzsat-szem, amit védő-amulettként használtak).
Van azonban még egy szerepe, egy sokkal fontosabb, ami azonban nem világlik ki egyértelműen az istenség mitológiai szerepéből. Ő a Napbárkában a „Világ Rendjének” őrizője. Ez Ízisz és Ozírisz mítoszának egy epizódjából derül ki. Amikor Ízisz a Delta mocsaraiban rejtegeti a gyermek Hóruszt Széth haragja elől, az ifjú istent megmarja egy skorpió. Ízisz annyira kétségbeesetten kezd kiabálni, hogy még a Napbárka is megáll égi útján. Az istenek Thotot ugrasztják ki, hogy tegye rendbe a dolgokat. Az isten meggyógyítja Hóruszt, Ízisz is abbahagyja a zokogást, a Napbárka pedig folytathatta útját.
Van azonban még egy szerepe, egy sokkal fontosabb, ami azonban nem világlik ki egyértelműen az istenség mitológiai szerepéből. Ő a Napbárkában a „Világ Rendjének” őrizője. Ez Ízisz és Ozírisz mítoszának egy epizódjából derül ki. Amikor Ízisz a Delta mocsaraiban rejtegeti a gyermek Hóruszt Széth haragja elől, az ifjú istent megmarja egy skorpió. Ízisz annyira kétségbeesetten kezd kiabálni, hogy még a Napbárka is megáll égi útján. Az istenek Thotot ugrasztják ki, hogy tegye rendbe a dolgokat. Az isten meggyógyítja Hóruszt, Ízisz is abbahagyja a zokogást, a Napbárka pedig folytathatta útját.
Valkűr
A valkűrök a skandináv mitológiában úgynevezett diszek (dísir), kisebb jelentőségű istenségek, Odin szolgálói. A feladatuk az volt, hogy kiválasszák a csatában elesettek közül a leghősiesebbeket, és a Valhallába vigyék őket, hogy einherjarok legyenek belőlük. Az einherjarokra Odinnak volt szüksége, hogy az oldalán küzdjenek a világvégén (Ragnarök) elkövetkező előre megjósolt csatában.
Azonban úgy tűnik, hogy nem volt éles különbség a valkűrök és a nornák – a végzet istennői – között. Például Skuld egyszerre volt norna és valkűr, és a Darraðarljóð [1] szerint a valkűrök szövik a háború hálóját.
A modern művészetekben a valkűröket néha szárnyas lovakon száguldó gyönyörű védelmező szüzekként (Shieldmaiden) ábrázolják, sisakban, lándzsákkal felfegyverkezve. Azonban a „valkűr lova” egy metafora volt a farkasra (lásd Rök rúnakő), így a közhellyel ellentétben a valkűröknek nem voltak szárnyas lovai. A hátasaik inkább rémisztő farkasfalkák voltak, akik a halott harcosok tetemeinél gyülekeztek. Jóllehet farkasokon jártak, maguk a valkűrök hollószerűnek tűntek, akik a csatamező felett repülve választották ki a hős elesetteket. Így a lezajlott csaták helyszínét ellepő farkasok és hollók hordáira úgy tekintettek, mint magasabb célt szolgáló lényekre.
A valkűrök eredetéről nem maradt fenn konkrét írásos emlék, de az ismertebb valkűrök közül sokról tudható hogy halandó szüleik voltak.
A valkűrök páncélja „furcsa vibráló fényt áraszt, amely fel-felvillan az északi égbolton, létrehozva azt, mit az emberek «Aurora Borealis»-nak, avagy «északi fény»-nek hívnak”.
A valkűr az óészaki valkyrja (többes számban valkyrur) szóból ered, a val (öldöklés) és kyrja (választani) szavak összetételéből. Pontos jelentése: az elesettek kiválasztói.
Ász-istenek (Æsir)
A skandináv mitológiában az isteneknek két fő „klánja” van: Ász-istenek és Ván-istenek. Asgardot először az Ász-istenek népesítették be, a Ván-istenek csak később jelentek meg, s ekkor kitört az istenek első háborúja, amely békekötéssel és túszcserével végződött. Azontúl az istenek békében éltek együtt Asgardban.
Az Ászok a harcos istenek, akiknek ősalakjai az indoeurópai népvándorlások korában kerültek az északi mitológiákba.
Fontosabb Ász-istenek:
ODIN
THOR
TYR
LOKI
BALDR
Az Ászok a harcos istenek, akiknek ősalakjai az indoeurópai népvándorlások korában kerültek az északi mitológiákba.
Fontosabb Ász-istenek:
ODIN
THOR
TYR
LOKI
BALDR
Ván-istenek (Vanir)
A skandináv mitológiában az isteneknek két fő „klánja” van: Ász-istenek és Ván-istenek. Asgardot először az Ász-istenek népesítették be, a Ván-istenek csak később jelentek meg, s ekkor kitört az istenek első háborúja, amely békekötéssel és túszcserével végződött. Azontúl az istenek békében éltek együtt Asgardban.
Bár a békeszerető Ván-istenek később költöztek Asgardba, a kutatók szerint a mitológiák legősibb rétegéből jöttek, hiszen ők a termékenységistenek skandináv megszemélyesítői.
Fontosabb Ván-istenek:
NJÖRD
FREY
FREYA
Bár a békeszerető Ván-istenek később költöztek Asgardba, a kutatók szerint a mitológiák legősibb rétegéből jöttek, hiszen ők a termékenységistenek skandináv megszemélyesítői.
Fontosabb Ván-istenek:
NJÖRD
FREY
FREYA
FREYA
A szerelem és a szépség mágiában jártas istennője, aki macskák vonta kocsiján közlekedik. Könnyen osztogatta kegyeit: LOKI szerint híres nyakékéért, a Bríszingamenért négy törpével töltött el egy-egy éjszakát. Egy másik legenda úgy tartja, mikor FREYA aludt, az ármányos LOKI levágta az összes szép szőke haját, és nem akarta visszaadni FREYÁnak, csak ha hozzámegy feleségül. Mikor ezt THOR meghallotta, a Mjöllnirrel elpáholta LOKIt, és kényszerítette arra, hogy engesztelje ki a hölgyet. LOKI sajnálta, de nem tudott mást tenni, ezért a törpékkel csináltatott neki aranyból egy szép hajat, és nyakláncot is kapott tőle, a Bríszingament.
FREYA ODINnak is segített: mint a valkűrök vezetője, a Valhallában ő fogadta az elesett hősöket, és minden második harcost ő vendégelt meg. Az ő áldását kérték a meddő asszonyok, és általában nagy tiszteletnek örvendett a nők körében.
Más neveken is említik különböző területeken:
FRIIA (német)
FREA (longobárd)
FRIGE (angolszász)
Az angol nyelvben a Friday (Péntek) az ő nevéből ered: Frige's Day módosult alakja, a németben pedig a Freitag.
FREYA ODINnak is segített: mint a valkűrök vezetője, a Valhallában ő fogadta az elesett hősöket, és minden második harcost ő vendégelt meg. Az ő áldását kérték a meddő asszonyok, és általában nagy tiszteletnek örvendett a nők körében.
Más neveken is említik különböző területeken:
FRIIA (német)
FREA (longobárd)
FRIGE (angolszász)
Az angol nyelvben a Friday (Péntek) az ő nevéből ered: Frige's Day módosult alakja, a németben pedig a Freitag.
TYR
Tacitus Germania című művében MARS istennel azonosítja, mint hadistent. Bár ezt a funkcióját ODIN ténykedése elhalványította, TYR mégis nagy tiszteletben állt a skandinávok között mint bölcs, bátor isten. Ő az egyetlen, aki elég bátor ahhoz, hogy megetesse a vad FENRIRt. Amikor az istenek elhatározták, hogy leláncolják a farkast a törpék által készített eltéphetetlen lánccal, TYR FENRIR szájába dugta a karját, jelezve, hogy az állat megbízhat benne. De a farkas leharapta a karját, amikor rájött, hogy becsapták.
Mint a legbecsületesebb, ő elnökölt az isteni thingben, így ő lett a földi thinggyűlések pártfogója. Hozzá fordultak a skandinávok szerződés- és házasságkötéskor, s neki mutattak be áldozatot a törvényszegők és a hadifoglyok.
Az angol nyelvben a Tuesday (Kedd) az ő nevéből ered: Tyr's Day módosult alakja.
Mint a legbecsületesebb, ő elnökölt az isteni thingben, így ő lett a földi thinggyűlések pártfogója. Hozzá fordultak a skandinávok szerződés- és házasságkötéskor, s neki mutattak be áldozatot a törvényszegők és a hadifoglyok.
Az angol nyelvben a Tuesday (Kedd) az ő nevéből ered: Tyr's Day módosult alakja.
ANANSI
Anansi a Nyugat-afrikai mondák egyik legfontosabb karaktere. Pókként vagy emberként ábrázolják, vagy a kettő kombinációjaként. Egy hős, aki NYAME (apja, az ég istene) nevében cselekszik. Esőt hoz, hogy megállítsa a tüzeket és más szolgálatokat is teljesít neki. Édesanyja ASASE YA. Néhány mítoszban feleségét Miss Anansiként vagy Mistress Anansiként emlegetik, de legtöbbször neve ASO.
Az Anansi legendák az Ashanti törzstől eredőnek vélik. Később elterjedtek más Akan csoportokban, később a Karib-tengeri térségben, Suriname-ban, és a Holland Antillákon is. Curaçaon, Arubán, és Bonaire-en NANZIként ismerik, feleségét SHI MARIAként. Az Anansi történetek Ghanaból erednek (Afrika). Az Anansi Akan eredetű szó, jelentése: pók.
Az Anansi legendák az Ashanti törzstől eredőnek vélik. Később elterjedtek más Akan csoportokban, később a Karib-tengeri térségben, Suriname-ban, és a Holland Antillákon is. Curaçaon, Arubán, és Bonaire-en NANZIként ismerik, feleségét SHI MARIAként. Az Anansi történetek Ghanaból erednek (Afrika). Az Anansi Akan eredetű szó, jelentése: pók.
ODIN
A skandináv mitológia főistene, akinek sok csodás, bátor tettét örökítették meg a sagák. Apja BUR, anyja BESZTLA, ODIN pedig szinte az összes Ász-isten apja. Csodálatos, félelmet keltő, démonikus alak. Pártfogolja a harcosokat, a harci avatási és áldozati szertartásokat, s háborús viszályokat kelt, így hadistennek tekinthető. A valkűrök segítségével a Valhallában gyűjti össze a bátor harcosok lelkét, hogy az utolsó, végső összecsapáskor megfelelő serege legyen. Mivel megszerezte a költészet mézét az óriásoktól, ő a költészet istene is, a szkáldok pártfogója.
Állandóan járja a világot, hogy mindent megismerjen és megtanuljon. Tud alakot váltani és láthatatlanná lenni, ismeri a jövendőt és a babonákat. De Odin a tudásért nagy árat fizetett. Amikor belenézett a Bölcsesség Kútjába, elveszítette a fél szemét. Az Yggdrasil ágán függött dárdával átdöfve kilenc napig, hogy végül megszerezze a rúnákat tartalmazó, bölcsességet jelentő pálcikákat. A kilences szám ezért különös jelentőségű a skandinávok vallási szertartásaiban.
Odint tudása komorrá és melankolikussá tette, de emellett ármányos volt és ravasz, mint fogadott testvére, LOKI, akit olykor ő bujtott fel különféle csínyekre. ODIN állandó kísérői: két hollója HUGINN és MUNINN (azaz gondolat és emlékezet), két farkasa FREKI és GERI , nyolclábú lova, SLEIPNIR, és híres dárdája, a Gungnir, amelyet a törpék készítettek, és amely tulajdonságaiban nagyon hasonlít a modernkor nyomkövető rakétáihoz. ODIN isten Yule idején a SLEIPNIRen járja a világot, és minden jóval halmozza el az embereket. Bár piros sapkát és mellényt nem hord, mégis felismerhetjük benne a mi Mikulásunkat…
ODINt sok néven emlegetik még:
Mindenek Atyja,
Aki Örvend a Háborúnak,
Komor,
Rabló,
Harmadik,
Félszemű,
Legnagyobb,
Igazságok Tudója,
GRIMNNIR,
Csuklyás Férfi,
Pálcát Hordó GONDLIR.
WODEN (WODAN) - innen ered az angol nyelvben a Wednesday (Szerda) (Woden's Day módosult alakban)
Állandóan járja a világot, hogy mindent megismerjen és megtanuljon. Tud alakot váltani és láthatatlanná lenni, ismeri a jövendőt és a babonákat. De Odin a tudásért nagy árat fizetett. Amikor belenézett a Bölcsesség Kútjába, elveszítette a fél szemét. Az Yggdrasil ágán függött dárdával átdöfve kilenc napig, hogy végül megszerezze a rúnákat tartalmazó, bölcsességet jelentő pálcikákat. A kilences szám ezért különös jelentőségű a skandinávok vallási szertartásaiban.
Odint tudása komorrá és melankolikussá tette, de emellett ármányos volt és ravasz, mint fogadott testvére, LOKI, akit olykor ő bujtott fel különféle csínyekre. ODIN állandó kísérői: két hollója HUGINN és MUNINN (azaz gondolat és emlékezet), két farkasa FREKI és GERI , nyolclábú lova, SLEIPNIR, és híres dárdája, a Gungnir, amelyet a törpék készítettek, és amely tulajdonságaiban nagyon hasonlít a modernkor nyomkövető rakétáihoz. ODIN isten Yule idején a SLEIPNIRen járja a világot, és minden jóval halmozza el az embereket. Bár piros sapkát és mellényt nem hord, mégis felismerhetjük benne a mi Mikulásunkat…
ODINt sok néven emlegetik még:
Mindenek Atyja,
Aki Örvend a Háborúnak,
Komor,
Rabló,
Harmadik,
Félszemű,
Legnagyobb,
Igazságok Tudója,
GRIMNNIR,
Csuklyás Férfi,
Pálcát Hordó GONDLIR.
WODEN (WODAN) - innen ered az angol nyelvben a Wednesday (Szerda) (Woden's Day módosult alakban)
THOR
THOR, a legnépszerűbb isten, ODIN és JÖRD, a Föld fia, a mennydörgés, a vihar és a vegetáció istene, akinek fő feladata az emberek védelme az óriások ellen. Kecskék vonta szekéren jár, és csodás tárgyak tették félelmetes harcossá: egy öv, mely megkétszerezte az erejét, egy pár vaskesztyű és híres kalapácsa, a Mjölnir, amely villámokat szórt, ha gazdája eldobta, és visszatért, mint a bumeráng. A kalapácsot természetesen a törpék készítették.
THOR ODINnal ellentétben nem volt rosszakaratú, sem túl okos, ezért gyakran volt apja tréfáinak céltáblája. De jóindulattal viseltetett az emberek, főleg a parasztok iránt, gondoskodott a gabonáról, a háziállatokról, az esőről és az asszonyok termékenységéről. Ő nem a harcosok, hanem a fegyvert viselő parasztok istene volt. Lobbanékony volt, de jóságos, akit gyakran lépre csaltak, ezért sokszor rászorult LOKI segítségére.
Népszerűségét jelzi, hogy képét sokszor megörökítették a skandináv mesterek, a nevéből képzett férfinevek pedig rendkívül gyakoriak voltak. Brémai Ádám leírásából tudjuk, hogy az uppsalai templomban három óriási istenszobor állt: ODINé, FREYé és középen, a főhelyen THORé.
Mikor THOR isten kalapácsát ellopta egy TRYM nevű óriás, nem akarta visszaadni, csak FREYA istennő kezéért, THOR menyasszonynak öltözve elment az óriáshoz. Robosztus külsejének és szakállának ellenére nem vette észre, így visszaszerezhette a jogos tulajdonát.
Egyéb nevei:
DONAR (német)
Az angol nyelvben a Thursday (Csütörtök) az ő nevéből ered: Thor's Day módosult alakja, valamint a német Donnerstag (Donars Tag).
THOR ODINnal ellentétben nem volt rosszakaratú, sem túl okos, ezért gyakran volt apja tréfáinak céltáblája. De jóindulattal viseltetett az emberek, főleg a parasztok iránt, gondoskodott a gabonáról, a háziállatokról, az esőről és az asszonyok termékenységéről. Ő nem a harcosok, hanem a fegyvert viselő parasztok istene volt. Lobbanékony volt, de jóságos, akit gyakran lépre csaltak, ezért sokszor rászorult LOKI segítségére.
Népszerűségét jelzi, hogy képét sokszor megörökítették a skandináv mesterek, a nevéből képzett férfinevek pedig rendkívül gyakoriak voltak. Brémai Ádám leírásából tudjuk, hogy az uppsalai templomban három óriási istenszobor állt: ODINé, FREYé és középen, a főhelyen THORé.
Mikor THOR isten kalapácsát ellopta egy TRYM nevű óriás, nem akarta visszaadni, csak FREYA istennő kezéért, THOR menyasszonynak öltözve elment az óriáshoz. Robosztus külsejének és szakállának ellenére nem vette észre, így visszaszerezhette a jogos tulajdonát.
Egyéb nevei:
DONAR (német)
Az angol nyelvben a Thursday (Csütörtök) az ő nevéből ered: Thor's Day módosult alakja, valamint a német Donnerstag (Donars Tag).
LOKI
Loki, a csalfa, hitszegő isten nem volt született Ász, Odin fogadott testvéreként került Asgardba. Feleségül vette Angrboda óriásasszonyt, aki három szörnyet szült neki: Fenrir farkast, Midgard kígyóját és Hélt, az alvilág asszonyát. Loki, mint óriás, maga is képes volt utódok létrehozására. Ő ellette Szleipnirt, Odin lovát.
Loki a legsötétebb jellem az istenek között, aki a rosszat önmagáért szereti. Csalással szerzi meg, vagy ellopja azt, amire szüksége van, de olykor kényszer hatására cselekszik. Amikor Tjászi óriás kezére játszotta Idunt, az ifjúság istennőjét, az istenek Idun aranyalmái nélkül rohamosan elkezdtek öregedni. Végül kényszerítették Lokit, hogy lopja vissza az istennőt, Tjászit pedig megölték.
Odinhoz hasonlóan ő is tudott láthatatlanná válni és alakot váltani. Mindent tudott, ami az istenek, az emberek és az óriások között történt, és tudását fel is használta: rágalmazott és sebeket tépett fel, viszályokat támasztott. Igazi Mefisztó volt, akinek az intrika a lételeme. De Baldr isten meggyilkolásával túl ment minden határon, és az istenek rettentő bosszút álltak rajta: sziklához láncolták és egy kígyó mérge csöpögött rá állandóan.
Loki a legsötétebb jellem az istenek között, aki a rosszat önmagáért szereti. Csalással szerzi meg, vagy ellopja azt, amire szüksége van, de olykor kényszer hatására cselekszik. Amikor Tjászi óriás kezére játszotta Idunt, az ifjúság istennőjét, az istenek Idun aranyalmái nélkül rohamosan elkezdtek öregedni. Végül kényszerítették Lokit, hogy lopja vissza az istennőt, Tjászit pedig megölték.
Odinhoz hasonlóan ő is tudott láthatatlanná válni és alakot váltani. Mindent tudott, ami az istenek, az emberek és az óriások között történt, és tudását fel is használta: rágalmazott és sebeket tépett fel, viszályokat támasztott. Igazi Mefisztó volt, akinek az intrika a lételeme. De Baldr isten meggyilkolásával túl ment minden határon, és az istenek rettentő bosszút álltak rajta: sziklához láncolták és egy kígyó mérge csöpögött rá állandóan.
ASTAROTH
In demonology Astaroth (also Ashtaroth, Astarot, and Asteroth) is a Prince of Hell.
He is referred to in The Lesser Key of Solomon as a very powerful deity. His main assistants are four demons called Aamon, Pruslas, Barbatos and Rashaverak. In art, in the Dictionnaire Infernal, Astaroth is depicted as a nude man with dragon-like wings, hands and feet, a second pair of feathered wings after the main, wearing a crown, holding a serpent in one hand, and riding a wolf or dog. According to Sebastien Michaelis he is a demon of the First Hierarchy, who seduces by means of laziness and vanity, and his adversary is St. Bartholomew, who can protect against him for he has resisted Astaroth's temptations. To others, he teaches mathematical sciences and handicrafts, can make men invisible and lead them to hidden treasures, and answers every question formulated to him. He was also said to give to mortal beings the power over serpents.
According to Francis Barrett, Astaroth is the prince of accusers and inquisitors. According to some demonologists of the 16th century, August is the month during which this demon's attacks against man are stronger. He also goes by the name ‘Ashtart/Astarte which was rendered in the Latin Vulgate translation of the Bible as Astharthe (singular) and Astharoth (plural), that last form rendered in the King James Version of the Bible as Ashtaroth. It seems this plural form was taken either from the Latin or from some translation or other by those who did not know it was a plural form.
According to Lon Milo DuQuette and Christopher S. Hyatt, Astaroth is "a thinly disguised version of the goddess Astarte...."[1]
Jeff Rovin's The Fantasy Encyclopedia (1979) depicted Astaroth with a likeness fitting the description of Baal, including a newly-created illustration, and this error has been repeated in other places, such as with Monster in My Pocket, in which a spidery, 3-headed Astaroth is #102.
He is referred to in The Lesser Key of Solomon as a very powerful deity. His main assistants are four demons called Aamon, Pruslas, Barbatos and Rashaverak. In art, in the Dictionnaire Infernal, Astaroth is depicted as a nude man with dragon-like wings, hands and feet, a second pair of feathered wings after the main, wearing a crown, holding a serpent in one hand, and riding a wolf or dog. According to Sebastien Michaelis he is a demon of the First Hierarchy, who seduces by means of laziness and vanity, and his adversary is St. Bartholomew, who can protect against him for he has resisted Astaroth's temptations. To others, he teaches mathematical sciences and handicrafts, can make men invisible and lead them to hidden treasures, and answers every question formulated to him. He was also said to give to mortal beings the power over serpents.
According to Francis Barrett, Astaroth is the prince of accusers and inquisitors. According to some demonologists of the 16th century, August is the month during which this demon's attacks against man are stronger. He also goes by the name ‘Ashtart/Astarte which was rendered in the Latin Vulgate translation of the Bible as Astharthe (singular) and Astharoth (plural), that last form rendered in the King James Version of the Bible as Ashtaroth. It seems this plural form was taken either from the Latin or from some translation or other by those who did not know it was a plural form.
According to Lon Milo DuQuette and Christopher S. Hyatt, Astaroth is "a thinly disguised version of the goddess Astarte...."[1]
Jeff Rovin's The Fantasy Encyclopedia (1979) depicted Astaroth with a likeness fitting the description of Baal, including a newly-created illustration, and this error has been repeated in other places, such as with Monster in My Pocket, in which a spidery, 3-headed Astaroth is #102.
HOLLE ANYÓ
Holle is theorized as an ancient Germanic supreme goddess of birth, death and reincarnation who predates most of the Germanic pantheon, dating back to the Neolithic before Indo-European invasion of Europe.[citation needed] She also appears as "Frau Holle" ("Mother Hulda") in Grimm's Fairy Tale #24. Alternative names for this goddess include Hel, Holla, Holda, Hulda, Hilde, Hilda, and many others.
KUBERA
Kubera (Sanskrit: कुबेर) (also Kuvera or Kuber) is the king of the Yakshas and the lord of wealth in Hindu mythology. He is also known as Dhanapati, the lord of riches[1]. He is one of the Guardians of the directions , representing the Uttara-disha, meaning north of 4 directions in Sanskrit.
Kubera is also the son of Sage Vishrava (hence he is also called Vaisravana) and in this respect, he is also the elder brother of the Lord of Lanka, Ravana[2]. The banks of river Narmada is described as the birth place of Yaksha king Kubera (Vaisravana), where his father Visravas, who was a sage, lived. It is also a territory of Gandharvas. (Mahabharata: 3,89).
He is said to have performed austerities for a thousand years[3], in reward for which Brahma, the Creator, gave him immortality and made him god of wealth, guardian of all the treasures of the earth, the nidhi which he was to give out to whom they were destined.
When Brahma appointed him God of Riches, he gave him Lanka (Ceylon) as his capital, and presented him, according to the Mahabharata, with the vehicle pushpaka, which was of immense size and ‘moved at the owner’s will at marvellous speed’. When Ravana captured Lanka, Kubera moved to his city of Alaka, in the Himalaya and established his Yaksha Kingdom there.
Also, his house was believed to be the abode of adilakshmi,the goddess of wealth who pleased by his devotion give him immense wealth making him nideesha or the keeper of riches.
Kubera also credited money to Venkateshwara or Vishnu for his marriage with Padmavati[4]. In remembrance of this, the reason devotees going to Tirupati donate money in Venkateshwara's Hundi so that he can pay back to Kubera. According to the Vishnupuran this process will go on till the end of Kali yuga.
Kubera is also the son of Sage Vishrava (hence he is also called Vaisravana) and in this respect, he is also the elder brother of the Lord of Lanka, Ravana[2]. The banks of river Narmada is described as the birth place of Yaksha king Kubera (Vaisravana), where his father Visravas, who was a sage, lived. It is also a territory of Gandharvas. (Mahabharata: 3,89).
He is said to have performed austerities for a thousand years[3], in reward for which Brahma, the Creator, gave him immortality and made him god of wealth, guardian of all the treasures of the earth, the nidhi which he was to give out to whom they were destined.
When Brahma appointed him God of Riches, he gave him Lanka (Ceylon) as his capital, and presented him, according to the Mahabharata, with the vehicle pushpaka, which was of immense size and ‘moved at the owner’s will at marvellous speed’. When Ravana captured Lanka, Kubera moved to his city of Alaka, in the Himalaya and established his Yaksha Kingdom there.
Also, his house was believed to be the abode of adilakshmi,the goddess of wealth who pleased by his devotion give him immense wealth making him nideesha or the keeper of riches.
Kubera also credited money to Venkateshwara or Vishnu for his marriage with Padmavati[4]. In remembrance of this, the reason devotees going to Tirupati donate money in Venkateshwara's Hundi so that he can pay back to Kubera. According to the Vishnupuran this process will go on till the end of Kali yuga.
Bansí
A bansí (banshee) az ír ' bean sí ' szóból ered ("nő a tündérdombról"). Egy női szellem az ír mitológiában, általában a halál előjelének tartják és a Másvilág hírnökének. Az aos sí ("dombok népe", "béke népe") , úgy hiszik a kerszténység előtti kelta istenségek túlélői, a természet szellemei. Úgy is utalnak rájuk mint 'bukott angyalokra'. Legtöbbször tündérként említik őket, és a bansít úgy írják le "tündér nő".
Az ír legendában a bansí jajgat a ház körül, ha valaki a házban meg fog halni. Ha több bansí jelenik meg egyszerre, az fontos vagy szent ember halálát jelzi. Vannak családok akikről azt tartják, hogy bansík állnak a szolgálatukban, és sírásuk előre jelzi egy családtag halálát. A hagyomány szerint, ha egy ír falubéli meghalt, egy nőnek kellett énekelni egy siratódalt a temetésén. A legenda szerint öt nagy kelta családnak, név szerint: az O'Grady, az O'Neill, az O'Brien, az O'Connor, és a Kavanagh család tagjainak a siratódalt egy tündér nőnek kellett énekelni.
A mesék néha utalnak arra, hogy a bansít bár tündérnek hívják, olyan nő szelleme, akit meggyilkoltak, vagy gyermekszülés közben halt meg.
A bansík főleg fehér vagy szürke ruhában járnak, hosszú, szőke hajukat ezüst fésűvel gondozzák (valamilyen összefüggésbe hozható a helyi sellő mítoszokkal) . Egy ír történet arról szól, hogy ha ezüst fésűt találunk valahol, soha nem szabad felvenni, mert a bansík (vagy más történetekben sellők) tették oda, hogy gyanútlan embereket to lure unsuspecting humans, will spirit such gullible humans away. Más történetek szerint zöld, vörös, vagy fekete a ruhájuk és szürke köpönyegük van.
Klurikón
A klurikón (clurichaun) egy ír tündér, ami hasonlít a leprikónra. Néhány néprajz-kutató úgy írja le a klurikónokat, mint a leprikónok éjjeli formáját, akik inni mennek miután végeztek napi feladatukkal. Mások szerint ugyanannak a lénynek területfüggő változata.A klurikónok állítólag mindig részegek, és élveznek birkán és kutyán lovagolni éjszaka. Aki jól bánik velük, annak megvédik a borospincéjét. Aki nem, annak szétrombolják az otthonát és tönkreteszik a borkészletét. Ha az áldozat megpróbál elköltözni kínzójától, a klurikón elrejtőzik egy hordóban és vele tart. Néhány mesében éléskamrai szellemek, bosszantó iszákosok vagy tisztességtelen szolgák akik ellopják a bort.
Leprikón
Az ír mitológiában a leprikón (írül: leipreachán) a hímnemű tündérek egyik fajtája, akik Írország szigetén élnek. Az ír mitológia és mondavilág tündér népségének egyik osztálya, akik a többi tündérrel, a Tuatha Dé Danannal és más népekkel lakták Írországok a kelták megérkezése előtt.Gyakran öreg ember alakját veszik fel, akik élvezik a bajkeverést. Mesterségüket illetően suszterek vagy cipészek. Állítólag nagyon gazdagok, a háborúk ideje alatt számtalan kinccsekkel teli edényt ástak el. A legenda szerint, ha valaki folyamatosan rajta tartja a szemét, nem tud elszökni, de abban a pillanatban amikor abbahagyja, a leprikón eltűnik.
A leprikónokat és az ír mitológia más termetményeit gyakran hozzák összefüggésbe a tündér-erődökkel vagy tündér-gyűrűkkel — sokszor ősi (kelta vagy pre-kelta) földművek vagy drumlinok(dombhátak) helyén.
A leprikónokat és az ír mitológia más termetményeit gyakran hozzák összefüggésbe a tündér-erődökkel vagy tündér-gyűrűkkel — sokszor ősi (kelta vagy pre-kelta) földművek vagy drumlinok(dombhátak) helyén.
A leprikónokról szóló történetek általában nagyon tömörek és helyi név és táj kapcsolódik hozzájuk.
A legtöbb mesében és történetben a leprikónok ártalmatlan teremtmények, akik élvezik az egyedüllétet és távoli helyeken laknak, bár megoszlik a vélemény, hogy valaha élvezték más szellemek társaságát. Habár ritkán látni őket társasági helyzetekben, a leprikónok nagyon jól beszélnek állítólag (ha valakivel szóbaállnak), és nagyon jól lehet velük társalogni.
A legelterjedtebb elképzelések szerint a leprikónok nagyon gazdagok és szeretik elrejteni az aranyukat titkos helyeken, amit kizárólag úgy lehet felfedezni, hogy valaki elfog és kivallat egy leprikónt a pénzéről.
A leprikónok állítólag beteges természetűek és csintalanok, ravasz elmével. Sok mese szól arról, hogyan járnak túl az emberek eszén.
A leprikónok külseje Írországon belül területenként és időben is változik. A 20. századig elfogadott volt, hogy a leprikónok vörös öltözékben járnak (és nem zöldben), vörös kabátjukon hét sornyi gomb van, háromszögletű kalapot, csatos térdnadrágot, bőrkötényt viselnek, ráncosak, szakállasak, és szemüveg van hegyes orrukon.
A leprikónokról alkotott modern kép majdnem változatlan: smaragd színű szalonkabátban ábrázolják, és ismeri a helyét az elrejtett kincsnek, ami általában egy edény arany.
BUCCA
BUCCA a neve egy cornish termékenység- vagy tenger-istenségnek, mely a pogányság utáni időkben átminősült tündérré . Mivel Newlyn városát sokáig BUCCÁnak hódoló emberek lakták, ezeket az embereket is BUCCÁkként ismerték.
BUCCÁnak eredetileg 2 formában hódoltak, volt BUCCA WIDN (FEHÉR BUCCA) és BUCCA DHU (FEKETE BUCCA), a jó és a rossz szellem, ami valamiféle dualizmust mutat. Ételt ajánlottak fel neki, legtöbbször a parton hagyva, főként halat, kenyérbelet, vagy sört öntöttek ki.
BUCCát kapcsolatba hozták a széllel is, például Penzance-ben úgy hívták a viharokat amelyek délnyugati irányból jöttek, hogy "BUCCA hívása", a tengerészek és halászok abban hittek, hogy a szél BUCCA hangját hozza.
BUCCÁra néha mint ónbányász szellemre utalnak, a rémkoppantókra hasonlító aprónép névváltozataként.
BUCCÁnak eredetileg 2 formában hódoltak, volt BUCCA WIDN (FEHÉR BUCCA) és BUCCA DHU (FEKETE BUCCA), a jó és a rossz szellem, ami valamiféle dualizmust mutat. Ételt ajánlottak fel neki, legtöbbször a parton hagyva, főként halat, kenyérbelet, vagy sört öntöttek ki.
BUCCát kapcsolatba hozták a széllel is, például Penzance-ben úgy hívták a viharokat amelyek délnyugati irányból jöttek, hogy "BUCCA hívása", a tengerészek és halászok abban hittek, hogy a szél BUCCA hangját hozza.
BUCCÁra néha mint ónbányász szellemre utalnak, a rémkoppantókra hasonlító aprónép névváltozataként.
Rémkoppantó
A rémkoppantó, másnéven koppantó, bwca (welsh), bucca (cornish) a welsh és cornish megfelelője az ír leprikónnak és az angol és skót brownie-nak. Körülbelül két láb magas és ősz, de nem torz, és a föld alatt él. Pici bányászöltözéket visel, és csínyeket követnek el, például bányászok őrizetlenül hagyott szerszámait és ételét lopják el.Nevüket a bánya falán történő koppanásról kapták, ami bányaomlás előtt hallható – valójában a föld és a fadúcok csikorognak mielőtt beszakad. Néhány bányász szerint a rémkoppantók rosszindulatú szellemek, és a kopogás annak a hangja, hogy a falat és a támasztékokat kalapálják, ezzel beomlasztva a bányát. Mások szerint, akik jószándékú tréfacsinálóknak tekintik őket, a kopogással a rémkoppantók figyelmeztetik a bányászokat a közelgő összeomlás fenyegetésére.
A "kicsik népének" néhány változata közös a kelta és az északi germán népek körében, a rémkoppantó valószínűleg a korai welsh mitológából ered, amelyben ők a Britannia britek előtti lakói. Képezettek a bányászat és alagútfúrás művészetében, és ezeket ők tanították meg a briteknek. Ezek a legendák hatással voltak Tolkien elképzelésére a Törpökről, akik mesterei a bányászatnak és a kőművességnek és az embereknek tanítják mesterségüket.
Néhány cornish monda szerint a Rémkoppanók bányabalesetekben elhunytak segítőkész szellemei, akik figyelmeztetik a bányásokat a közelgő veszélyre. Hogy megköszönjék a figyelmeztetést és elkerüljék a bajt, a bányászok otthagyták a pástétomukból az utolsó falatot a rémkoppantóknak.
Az 1820-as években, a bevándorló welsh bányászok magukkal vitték Nyugat-Pennsylvaniába a rémkoppantókról szóló meséket, a felügyelet nélkül hagyott szerszámokról és a kopogásról. Cornish bányászok pedig az 1848-as aranyláz után vitték a történeteket Californiába. Ha azt kérdezték, van-e rokona odahaza Cornwallban, aki jönne bányászkodni, a cornish bányászok azt válaszolták " Jack kuzinom jönne, ha maga kifizetné a hajóútját " , így elnevezték őket Jack Kuzinoknak. A Jack Kuzinok közismertek voltak arról, hogy elhagyták a szerszámaikat miközben olyan járatokból mnekültek ki amik nemsokára összeomlottak, amit pöttöm barátaiknak tulajdonítottak, és addig nem mentek új bányába amíg a vezetés nem biztosította őket arról, hogy a rémkoppantók már tevékenykednek. A 20. századig megmaradt a hit a rémkoppantókban. Mikor egy nagy bányát bezártak 1956-ban és a tulajdonosok lezárták a bejáratot, negyedik, ötödik és hatodik generációs Jack Kuzinok petíciót írtak a bányatulajdonosoknak, hogy engedjék ki a rémkoppantókat és mehessenek más bányákba. A tulajdonosok beleegyeztek.
Mumus
A mumus gyakran gyermekeket ijesztgető láthatatlan, rosszindulatú szellemlény. Legtöbbször a sötétséggel hozzák összefüggésbe, de magáról az alakjáról nincs leírás, a hiedelem szerint akár házról házra teljesen megváltozhat. Sok esetben nincs is konkrét külseje a gyermekek számára, csak a rettegés amorf megtestesüléseként jelenik meg.
A mumust metaforaként használhatják olyan személyekre vagy tárgyakra, akiktől/amelyektől valaki irracionálisan fél. Szülők gyakran mondogatják csintalakodó gyermekeiknek, hogy elviszi őket a mumus, hogy ezzel ösztönözzék arra őket, hogy jól viselkedjenek. A mumus legendája valószínűleg Skóciából ered.
A mumusokról szóló mesék területenként változnak. Néhány helyen a mumus hímnemű, máshol nőnemű. Az USA néhány középnyugati államában úgy tartják, a mumus kaparja az ablakot, más területeken az ágy alatt vagy a szekrényben bújik el, és gyerkeket eszik mikor azok aludni mennek éjjel. Úgy tartják, hogy a szemölcsöket személyekké tudja változtatni a mumus. A mumusok állítólag vagy egy konkrét rossz szokásért büntetnek– például a gyerkekeket akik szopják a hüvelykujjukat – vagy az általános neveletlenséget.
Írországban a tündérek egyik fajtájának tekintik a mumusokat, akik a mocsárban élnek, és gyerekeket rabolnak egy évre és egy napra, és addig játszhatnak velük.
A Harry Potter történetekben a mumus egy olyan lény ami azt az alakot veszi fel amitől a vele találkozó legjobban fél. A varázslat ellene Commikulus, közben arra kell gondolni, hogy mi tehetné viccessé a mumust és a varázslat kényszeríti ennek megjelenítésére. A mumust a nevetés üldözi el. Ha egyszerre többen veszik körbe összezavarodik és akkor a legkönnyebb elpusztítani.
A mumust metaforaként használhatják olyan személyekre vagy tárgyakra, akiktől/amelyektől valaki irracionálisan fél. Szülők gyakran mondogatják csintalakodó gyermekeiknek, hogy elviszi őket a mumus, hogy ezzel ösztönözzék arra őket, hogy jól viselkedjenek. A mumus legendája valószínűleg Skóciából ered.
A mumusokról szóló mesék területenként változnak. Néhány helyen a mumus hímnemű, máshol nőnemű. Az USA néhány középnyugati államában úgy tartják, a mumus kaparja az ablakot, más területeken az ágy alatt vagy a szekrényben bújik el, és gyerkeket eszik mikor azok aludni mennek éjjel. Úgy tartják, hogy a szemölcsöket személyekké tudja változtatni a mumus. A mumusok állítólag vagy egy konkrét rossz szokásért büntetnek– például a gyerkekeket akik szopják a hüvelykujjukat – vagy az általános neveletlenséget.
Írországban a tündérek egyik fajtájának tekintik a mumusokat, akik a mocsárban élnek, és gyerekeket rabolnak egy évre és egy napra, és addig játszhatnak velük.
A Harry Potter történetekben a mumus egy olyan lény ami azt az alakot veszi fel amitől a vele találkozó legjobban fél. A varázslat ellene Commikulus, közben arra kell gondolni, hogy mi tehetné viccessé a mumust és a varázslat kényszeríti ennek megjelenítésére. A mumust a nevetés üldözi el. Ha egyszerre többen veszik körbe összezavarodik és akkor a legkönnyebb elpusztítani.
Spriggan
A spriggan-ek a cornish tündér-mítoszok teremtményei, grosztekek, csúfak. Régi romoknál és sírhalmoknál vigyáznak elásott kincsekre, és általában tündér testőrként viselkednek. Szorgalmas tolvajoknak is mondják őket. Bár rendszerint kicsik, megvan a képességük, hogy hatalmasra nőjenek (néha az öreg óriások szellemeinek gondolják őket).Barátságtalan természtűek, és bajt okoznak annak aki megsérti őket. Vihart küldenek a hervadó termésre, és néha halandó gyermekeket rabolnak el, a helyükön saját csúf utódjukat hagyva.
Piskie
A Piskie az általános neve a tündérek fajának vagy törzsének a cornish kultúrában. Külsőre ráncos arcú öregembereknek látszanak, kis termetűek és vörös hajúak. A föld színeibe öltöznek, különösen zöldbe, természetes anyagokat használva mint például a moha, a fű és a zuzmó.Általában a piskie-k jókedélyű teremtményeknek látszanak, csínytevő természettel. Segítőkésznek és kártékonynak is mondják őket, segítik az időseket és a gyengéket, míg néha jó erőben levő utazókat tévútra visznek elhagyott mocsarakban. Sok történet szól a piskie-k által vad mocsarakba kalauzolt és reménytelenül elveszett utazókról.
A piskie-k sokban hasonlítanak a brownie-kra, akik szintén segítőkészek és egyben kártékony természetűek is.
Sokan kerülnek el ősi kegyhelyeket, kőköröket és sírdombokat, mert piskie-tanyának vélik.
Sok legenda kapcsolódik a piskie-k (és más tündérek) eredetéhez. Néhányan olyan pogányok lelkének gondolják őket, akik nem jutottak a mennyországba, mások szerint ittmaradt pogány istenek, akiket a kereszténység jövetele száműzött. A hagyomány szerint arra kárhoztattak, hogy addig zsugorodjanak, amíg el nem tűnnek.A piskie-k sokban hasonlítanak a brownie-kra, akik szintén segítőkészek és egyben kártékony természetűek is.
Sokan kerülnek el ősi kegyhelyeket, kőköröket és sírdombokat, mert piskie-tanyának vélik.
Másik, a papok által terjesztett elmélet szerint - mellyel gyakran magyarázzák a tündérek eredetét - megkereszteletlen kisdedek lelkei.
Fekete Kutya
A fekete kutya kísérteties lény elsősorban a Brit-szigetek hagyományaiban. A fekete kutyák lényegében egy éjjeli szellemek. Termetre általában akkorák, mint a fekete labradorok vagy német juhászok, bundájuk szinte kivétel nélkül fekete, néha bozontos, csapzott. Félreismerhetetlen, kénes bűzt árasztanak, és vörös szemük úgy ég, mint a tűz. Szilárd testnek látszanak, de kedvük szerint képesek eltűnni, néha lángok és robbanás kíséretében. Ha valaki megérinti ezeket a fekete fenevadakat, többnyire hamarosan meghal. Egyes vidékeken már megpillantásukat is a közeli pusztulás előjelének tartják.Másrészt több beszámoló is született olyan esetekről, amikor a fekete kutya céltudatosan szegődik magányos nők kísérőjéül, ha sötét elhagyatott ösvényen gyalogolnak, és csak akkor tűnik el,amikor védencük jól megvilágított helyre jut.
A fekete kutyák érdekes módon csak néhány, nagyon pontosan behatárolható helyen jelennek meg-bizonyos vidéki gyalogutakon, templomkertekben, folyóparton-, bejárt területüket, úgy tűnik, sohasem hagyják el. Ezek a területek gyakran összefüggésben állnak ősi építményekkel, feltételezett ley-vonalakkal, a földenergia csatornáival.Gyakran kapcsolják őket elektromos viharokhoz, útkereszteződésekhez, kivégzések helyeihez és ősi ösvényekhez is.Sok helyi változat létezik:
BLACK SHUCK (Észak-Anglia),
GYTRASH, TRASH, STRIKER, SHRIKER (Üvöltő - Lancashire),
MUCKLE BLACK TYE (Skócia),
GURT DOG (Somerset),
MAUTHE DOG (Man sziget),
GWYLLGI (A Sötétség Kutyája - Wales),
BARGHEST (Yorkshire)
A welsh változat a tengerparti területekre korlátozódik, és a Norfolk partnál állítólag kétéltű, éjjel ön ki a tengerből és kihalt utakon kóborol.
A fekete kutyák eredetét nehéz megállapítani. Lehetetlen kideríteni, hogy kelta vagy germán motívumok a brit kultúrában. Az összes európai mitológiában a fekete kutyák a halállal vannak kapcsolatba hozva. Erre példák CWN ANNWN, GARM és CERBERUS, mind valmilyen módon az alvilág őrei. This association seems to be due to the scavenging habits of dogs. It is possible that the black dog is a survival of these beliefs.
A fekete kutyák többnyire rosszindulatúak, néhányat közvetlenül ártalmasnak tartanak. A legtöbb a halál előjele, vagy valamilyen módon az Ördöggel hozzák összefüggésbe. Néhány (mint például a GURT DOG Somersetben és a Hanging Hills-i Fekete Kutya néha jószándékúan is viselkedik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
